A Velencei- tó környezetét két kiemelkedő irodalmárunk szelleme lengi körül. A Drótszamár Kempingtől néhány km-re született Gárdonyi Géza és Vörösmarty Mihály. Ezek a túrák remek lehetőséget biztosítanak arra, hogy a kerékpározás örömeit, kulturális tapasztalattal és élményszerzéssel egészítsék ki. A kulturális kerékpáros túraajánlataink útvonalán számos irodalomtörténeti érdekességgel találkozhat, jelentős helyszíneit látogathatja meg.

Vörösmarty-pince - Velence
A Szőlőhegyen található a Vörösmarty-pince, ahol több versét írta a költő.

Sukorói Néprajzi Ház
A nádfedeles, sárfalú ház egykori lakóinak, egy zsellércsaládnak az életformáját tükrözi, a szobák és a konyha berendezését illetve a használati eszközöket mutatja be.

Bartók szobor - Kápolnásnyék
Kápolnásnyék község egy új szoborral gazdagodott 2003 nyarán.
Kupi László kezdeményezésére a Bartók utcai lakosok egy része elhatározta, hogy az utca közepén kialakított parkban saját költségén egy szobrot állít az utca névadójának.

Vörösmarty Emlékmúzeum - Kápolnásnyék
A 70-es út mentén, Velence és Kápolnásnyék között félúton, egy tábla mutatja az utat a Vörösmarty Mihály Emlékmúzeumhoz.
Ebben, a nagy kerttel övezett házban nevelkedett a magyar romantika egyik legjelentősebb alkotója. A szülőház egyszerű vályogépület volt a mai faluban, nem maradt fenn. Ide a költő első életévében költözött a család. Itt töltötte gyermekéveit, ide járt haza a fehérvári gimnáziumból, később Pestről, apja 1817-ben bekövetkezett haláláig.
A dokumentumok között olvasható id. Vörösmarty Mihály levele, melyben szegénységi bizonyítványt kér a vármegyétől, hogy fia ösztöndíjban részesülhessen. A múzeum előtt márvány talapzaton áll Vígh Tamás szobrászművész alkotása: Vörösmarty Mihály mellszobra.

Vörösmarty Mihály szobra - Kápolnásnyék
2000-re a Millennium évfordulójára és Vörösmarty Mihály születésének 200. évfordulójára Kupi László és Magony Zsolt kezdeményezték a nagy költő szobrának felállítását, melyhez az Önkormányzat területet biztosított a volt Óvoda épületének lebontásával. A község közepén egy szép parkban került elhelyezésre nagy költő szobra, amelyet Vörösmarty Parknak neveztek el, s ma már a község egyik legkedveltebb pihenőparkja.

Millenniumi Park - Nadap
A község Millenniumi Parkjában áll Vörösmarty Mihály mellszobra, amit a 2000. évben - születésének 200. évfordulója emlékére - állított Nadap Község Önkormányzata.
A szobor Gulácsy Zsolt szobrászművész munkája és nagylelkű adománya.

Vörösmarty Mihály keresztelő medencéje - Nadap
A Velencei-tó környéki településeket Vörösmarty Mihály szelleme lengi körül. Ezek közé tartozik Nadap község is, ahol a költőt keresztelték 1800. december 3-án.
Kápolnásnyéken született, élete folyamán sokat időzött és írt Velencén, Bence-hegyi pincéjében.
A templom, ahol felvette a keresztséget már nem áll, a jelenlegi neogótikus templom mögött egy konzervált falmaradvány emlékeztet rá. A keresztelő medence viszont ma is megtekinthető a templomban.


Gárdonyi Géza Emlékház - Agárd
Gárdonyi Géza, eredeti nevén Ziegler, a szülőtelepülése tiszteletére vette fel a 'Gárdonyi' nevet. Gárdonyi Géza (1863-1922) író ebben a házban született. A házban helytörténeti kiállítás is van. A tárlat bemutatja Gárdonyi Géza életének legfőbb állomásait, irodalmi munkásságának kiemelkedő értékeit. Néhány eredeti, személyes tárgya is megtekinthető.

Rönkvár – Agárd
Az emlékház szomszédságában 2011 nyarán elkészült az egri vár kicsinyített (rönkvár) másolata, amely alkalmas arra, hogy történelmi játék keretében idézzék fel az érdeklődőknek a magyar történelem egyik dicsőséges eseményét.


Szent Anna kápolna – Agárd
A Szent Anna Kápolna 1814-ben épült. Itt keresztelték meg a Nádasdy-uralomban született Gárdonyi Gézát.

Velencei-tavi Galéria - Agárd
Gárdonyi Géza Emlékházának közvetlen közelében található létesítmény, amely alkalmas képzőművészeti kiállítások és kulturális rendezvények tartására.