A Drótszamár Kemping a kerékpározás biztonságosabbá tétele érdekében a jelen szabályokat a kemping területén megjeleníti, illetve igény esetén az Ön gyermeke részére az itt található közlekedési pályán megtanítja.
A KRESZ sok ponton változott 2010-ben, amelyek a kerékpárosokat érintik. Röviden tekintsük át az alapvető ismereteket.

A kerékpár a KRESZ értelmében jármű, tehát a vezetéséhez ugyanazok a feltételek szükségesek, mint más jármű esetében:
A jármű vezetésére alkalmas állapotban kell lenni (tehát ittasan kerékpározni sem szabad) és ismerni kell a KRESZ szabályokat.
Változás, hogy a kerékpárosok szemből is behajthatnak az egyirányú utcákba. Ez csak részben igaz, hiszen ezt csak akkor tehetik meg, ha ezt tábla engedélyezi. A tábla az egyirányú utcatábla (kék alapon fehér nyíl) alá elhelyezett fehér alapú kiegészítő tábla, melyen egy kerékpár és két, ellenkező irányba mutató nyíl található. Tapasztalatunk azt mutatja, hogy jelenleg még kevés helyen került kihelyezésre ilyen tábla.
Továbbra is kötelező használni a kerékpárutat, kerékpársávot, ha ilyen nincs, akkor a leállósávot (természetesen autópálya és autóút kivételével). És ha ezek nem állnak rendelkezésre, akkor az általános jobbra tartás értelmében folyamatosan az úttest jobb szélén kell haladni!
Kerékpárral a kerékpárúton, a kerékpársávon vagy erre utaló jelzés esetében az autóbusz forgalmi sávon, ahol ilyen nincs, a leállósávon vagy a kerékpározásra alkalmas útpadkán, illetőleg - ha az út és forgalmi viszonyok ezt lehetővé teszik - a lakott területen kívüli úton, a főútvonalként megjelölt úton az úttest jobb széléhez húzódva kell közlekedni.
Lakott területen levő olyan úton, ahol az úttest kerékpár közlekedésre alkalmatlan, illetve ahol tilos, kerékpárral a gyalogos forgalom zavarása nélkül és legfeljebb 10 km/óra sebességgel a járdán is szabad közlekedni.
Kerékpárral az útpadkán, az úttesten és a járdán csak egy sorban szabad haladni.
Kerékpárral lakott területen kívül a főútvonalról balra bekanyarodni vagy megfordulni, továbbá a kerékpárútról a vele párhuzamos útra, balra bekanyarodni nem szabad.
A kerékpárosnak a kerékpárról le kell szállnia és azt tolva – a gyalogosok közlekedésére vonatkozó szabályok szerint – kell az úttesten áthaladnia.
A kétkerekű kerékpáron 18. életévét betöltött személy szállíthat egy, 10 évnél nem idősebb, a kerékpárt nem hajtó utast a kerékpár pótülésén. Kettőnél több kerekű kerékpáron 17. életévét betöltött személy szállíthat a kerékpárt nem hajtó utast.
A kerékpárt éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a külön jogszabályban meghatározott lámpákkal kell kivilágítani és a kerékpárt hajtó személynek – lakott területen kívül – fényvisszaverő mellényt (ruházatot) kell viselnie.
Főútvonalon 12. életévét be nem töltött személynek kerékpározni tilos, illetve ugyancsak tilos elengedett kormánnyal kerékpározni.
A kerékpárhoz oldalkocsit, valamint – kerékpár-utánfutót kivéve – egyéb vontatmányt kapcsolni tilos.
Kerékpárt más járművel, illetőleg állattal vontatni, valamint a
kerékpáron oldalra, előre vagy hátra egy méternél hosszabban kinyúló, a vezetőt a vezetésben akadályozó vagy a személy- és vagyonbiztonságot egyébként veszélyeztető tárgyat szállítani tilos.
Tilos továbbá a kerékpárral állatot vezetni.
Torlódás esetén előre lehet haladni, de csak a járműsor jobb szélén.
Kerékpározás közben nem szabad mobiltelefont használni, sem nyomkodni, sem telefonálni, ezt a KRESZ tiltja.

Megengedett legnagyobb sebességek kerékpárral:

  • lakott területen kívül – ha a kerékpárt hajtó kerékpáros fejvédő sisakot visel, és utast nem szállít – 50 km/óra,
  • lakott területen kívül kerékpárral – ha a kerékpárt hajtó kerékpáros fejvédő sisakot nem visel – 40 km/óra,
  • a kerékpárúton közlekedő járművel 30 km/óra, a gyalog- és kerékpárúton közlekedő járművel 20 km/óra.”


A kerékpár kötelező felszerelése

A kötelező és ajánlott felszereléseket, kiegészítő elemeket a Drótszamár Kempingben megvásárolhatja.

Kötelező felszerelések:

  • könnyen kezelhető, megbízható kormányberendezés
  • két, egymástól függetlenül működtethető fékszerkezet, melyek közül az egyik az első, a másik a hátsó kerékre hat
  • hangjelző berendezés, amely csak csengő lehet
  • előre fehér, vagy kadmium sárga fényt adó lámpa (min. egy darab)
  • hátra piros fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható helyzetjelző lámpa
  • hátul egy vagy két, szimmetrikusan elhelyezett, nem háromszög alakú, piros színű fényvisszaverő
  • legalább az első keréken minimum 1 db borostyán sárga színű, mindkét oldal felé hatásos oldalsó fényvisszaverő (küllőprizma)

Nem kötelező, de engedélyezett felszerelések:
Elöl fehér, oldalt borostyán sárga fényvisszaverő.
Mindkét oldali lábpedálon elöl és hátul borostyán sárga fényvisszaverő, továbbá a kerékpár bal oldalán elhelyezett szélességjelző, amely előre fehér, hátra piros színű fényvisszaverőt tartalmaz.  
Ajánlott a visszapillantó tükör és a sárvédő is.

További szabályok:
A kettőnél több kerekű és 0,80 méternél szélesebb kerékpárt mindkét oldalon fel kell szerelni világító, illetőleg fényjelző berendezésekkel. Ezek a berendezések a jármű legszélső pontjától 0,15 méternél távolabb, egymáshoz pedig 0,60 méternél közelebb nem lehetnek.
A kerékpárra gyermekülés oly módon szerelhető fel, hogy az ülés és a rajta ülő gyermek a vezetőt a kilátásban és a vezetésben ne akadályozza, a kerékpár világító- és jelzőberendezéseit ne takarja. Az üléshez kapaszkodót és lábtartót is fel kell szerelni. Az ülés, a kapaszkodó és a lábtartó nem lehet összefüggésben a kormányzott kerékkel, illetőleg az azzal együtt elforduló szerkezettel.
A kerékpárhoz kapcsolható legfeljebb 0,70 méter széles és legfeljebb 70 kg össztömegű, egytengelyű, két nyomon futó vontatmány (kerékpár utánfutó).
 Közlekedésfizikai jó tanácsok:
Fékezési technika: bármilyen járműnek az első féke hatékonyabb, mint a hátsó, mert fékezéskor az első kerékre nagyobb súly nehezedik. Kerékpárral azonban a két féket együtt kell használni, csak első fék használata esetén ugyanis könnyen fejre állhatunk. Fékezés során lehetőleg el kell kerülni a kerekek blokkolását, azaz a kerék csúszását a burkolaton. A csúszó kerék ugyanis kevésbé lassít, mint a fékezett, de még tapadó kerék. Vészfékezéskor lehetőleg csússzunk hátra a nyeregben, merevítsük ki a karunkat, és mindkét fékkel intenzíven fékezzünk. Így elkerülhető a két leggyakoribb hiba, az első kerék blokkolása és a hátsó megcsúszása.
Kanyarvétel: fékezni a kanyarodás megkezdése előtt kell. A kanyarodás során történő fékezés a kerék megcsúszásához és eséshez vezethet. Éles kanyarvételnél ügyeljünk arra, hogy a kanyar felöli pedál legyen felül, ellenkező esetben leérhet a pedál, ami többnyire eséssel végződik.